Autós Nagykoalíció sajtóreggeli

Az Autós Nagykoalíció 2012. augusztus 28-án tartotta meg immáron hagyományos sajtóreggelijét, amelyen a sajtó és az autós szakma képviselői a gépjármű teljes életút mentén beszélik meg és elemzik a teendőket, veszélyeket és a kapcsolódó kommunikációt.

Az augusztus 28-i találkozó fő témája a gépjárművek műszaki állapota és a közlekedési balesetek összefüggésének elemzése európai és hazai kitekintéssel.

Bevezetőjében Knezsik István ANK elnök elmondta, hogy – a legutóbbi tájékoztatón elhangzottak alapján – Németországban, egyezve az EU átlaggal, a közúti balesetek mintegy 8%-a vezethető vissza műszaki okra, miközben ugyanez a szám Magyarországon 1% alatt van. Felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e, hogy a magyar gépjármű park műszaki állapota lehet-e ennyivel jobb, vagy egyáltalán jobb, mint a németé, vagy talán hazánkban ezt a tényezőt nem részesíti a balesetet vizsgáló hatóság – valamilyen okból – kellő figyelemben. Mi az utóbbira gondolunk, mondta az elnök.

A vitaindító előadásokban Deák János, az Autós Nagykoalíció szakértője EU kitekintéssel és konkrét példákkal, valamint dr. Melegh Gábor az Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke a hazai vonatkozások elemzésével foglalkozott részletesebben. Az elhangzott anyagok prezentációi a www.ank.hu oldalon találják letölthető formában.

Becslések szerint az EU-ban az összes közúti  baleseti halál kb. 6%-a, azaz évente 2000 haláleset és  kb. 128.000 személyi sérüléses baleset (az összes ilyen baleset 8%-a) műszaki hibára vezethető vissza. 2010-ben összesen 35.000-en haltak meg, és 1.600.000-en sérültek meg az EU közútjain.

Az EU útjain közlekedő gépjárművek, a felmérések szerint, mintegy 10%-a nem felelne meg egy műszaki vizsgán. Ennél hazánkban sem jobb a helyzet, a közúti felmérések azt mutatják, hogy legalább a gépjárművek 20%-a közlekedik úgy, hogy vagy műszaki vizsgája, vagy kötelező biztosítása nincs, vagy egyik sem, illetve nemfizetés miatt a finanszírozó vonatta ki a forgalomból. Azoknak a gépjárműveknek a száma, amelyek műszaki okból nem felelnek meg a közúti közlekedés alap feltételeinek ennél magasabb, erre azonban egyelőre nincs pontos mérési adat. Aki viszont nyitott szemmel jár, rengeteg olyan járművel találkozik, amelynek nem működnek a lámpái, irányjelzője, nem beszélve a műszakilag alkalmatlan járművekről, amelyeknek pl. futóműve, kormányműve, fékrendszere nincs olyan műszaki állapotban, hogy a közlekedésben szabályosan részt vehetne.

Ahhoz, hogy a műszaki megfelelőség az utakon biztosítható legyen, szükséges lenne, hogy a gépjárműveket márkaszervizekben, vagy olyan szakszervizekben javíttassák a tulajdonosok, üzemeltetők, amelyek a munkájukért és a beépített alkatrészek minőségéért garanciát vállalnak, azaz részletes számlát adnak. Akinek ilyen számlája nincs és saját hibájából műszaki okra visszavezethető balesetet okoz, minden felelősséget vállalnia kell.

További információval készséggel rendelkezésre állnak az Autós Nagykoalíció szakértői.

Ezúton is köszönöm a sajtó támogatását abban, hogy a közúti közlekedés biztonsága javuljon.

Knezsik István elnök

Autós Nagykoalíció

ank@autosnagykoalicio.hu